kétszer mostam. egyszer rózsaszíneket, egyszer lilákat, szürkéket, zöldeket vegyesen. amikor este behoztam a ruhákat, olyan jó illatuk volt, hideg és tiszta. szél és napfényparfüm.
teregetésre teremtett
2007.11.04. 00:57 bodzavirag
teregetésre teremtett nap volt ez a mai (most már tegnap) szombati nagymosások emléke bennem. napfény. szél. tér. ami kell és egy új szárítókötélpálya. flórának is tetszett. fellelkesülve mondta, hogy milyen szép így a teregetés.
voilá.
kétszer mostam. egyszer rózsaszíneket, egyszer lilákat, szürkéket, zöldeket vegyesen. amikor este behoztam a ruhákat, olyan jó illatuk volt, hideg és tiszta. szél és napfényparfüm.
kétszer mostam. egyszer rózsaszíneket, egyszer lilákat, szürkéket, zöldeket vegyesen. amikor este behoztam a ruhákat, olyan jó illatuk volt, hideg és tiszta. szél és napfényparfüm.
1 komment
Címkék: november rózsaszín szél lila kint szárítókötél
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://teregetes.blog.hu/api/trackback/id/tr6217605
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
lábasjószág 2007.11.11. 21:43:26
csak olvasom, és nézem.....
aztán ismét
aztán eszembe jut az évtizedekkel ezelőtti jeges telek lenyugvó alkonya.
a kinti kötélről behozott, csontáfagyott ruhákra lopakodott párakristályok.
óvatosan kellett bánni a ruhákkal, mert egyiknek, másiknak olykor letört az ujja.
és a szoba melegében, az igazgatástól fura, nyikorgó hangot adtak a textilek.
biztos fájt nekik az érzéketlen mozdulat.
ha megszántam őket, hagytam, reggelig sírják el könnyüket, s az első hajnali fényre már csak néhány csepp maradt a lefelé lógó részeken.
de már nem dideregtek a ruhák.
aztán ismét
aztán eszembe jut az évtizedekkel ezelőtti jeges telek lenyugvó alkonya.
a kinti kötélről behozott, csontáfagyott ruhákra lopakodott párakristályok.
óvatosan kellett bánni a ruhákkal, mert egyiknek, másiknak olykor letört az ujja.
és a szoba melegében, az igazgatástól fura, nyikorgó hangot adtak a textilek.
biztos fájt nekik az érzéketlen mozdulat.
ha megszántam őket, hagytam, reggelig sírják el könnyüket, s az első hajnali fényre már csak néhány csepp maradt a lefelé lógó részeken.
de már nem dideregtek a ruhák.
Utolsó kommentek